Az Alaotra-tavi bambuszmakik Madagaszkár keleti részén, a szigetország legnagyobb tava, az Alaotra-tó mentén élnek, sajnos egyre kevesebben. Mivel összesen 200 km² az életterük, ezért nagyobb veszélynek vannak kitéve, mint gondolnánk.

Ebéd: egy kis cián

A főemlősök között egyedülálló élőhelyeken, a tavakat szegélyező nádasban és papiruszsásosban él. Tápláléka elsősorban nádból, papiruszsásból és bambuszból áll. A kemény, rendkívül rostos, magas ciántartalmú bambuszt a többi főemlős nem tudja elfogyasztani. A makikat hosszú, tűhegyes szemfogaik segíti a kemény növényi részek aprításában. A makik életét kutató tudósok megfigyelték, hogy egy maki szervezete tizenkétszer több ciánt bír ki, mint más, hasonló testfelépítésű emlősöké. Érdekes, hogy több alfaj képes együtt élni úgy ezen az igazán apró területen, hogy egymás táplálékát nem falják fel, ugyanis minden típus más részét kedveli a bambusznak. Az aranymaki a legvagányabb, ő a bambusz levelének a végét eszegeti, ami legtöbb ciánt tartalmazza.

Életmód

A makik tevékenységében nem állapítható meg egyértelmű nappali vagy éjszakai életmód. Többnyire a nappali időszak első és utolsó három órájában aktívak, de olykor éjszaka is tesznek-vesznek. Kis, 2-9 egyedből álló csoportokban él. A csoportok többnyire egy szülőpárból és fiatal utódaikból állnak. A csoporton belül a kölcsönös szőrzetápolás fontos szociális szereppel bír.

Sport

Gyorsan képesek futni a földön, de kiválóan másznak a fákon is. Szívesen ugrálnak a víz felszínén lévő sűrű növényzeten, sőt úszni is jól tudnak. Legszívesebben azonban a bozótsűrűségű bambuszerdőben tartózkodnak.

Veszélyben a makik!

Fő veszélyeztető tényezője az élőhelyvesztés, mivel a nádasokat rizsföldek nyerése céljából ma is irtják. A fajra a védelem ellenére ma is vadásznak, részben húsnyerés céljából, részben hogy élve, házikedvencként tarthassák a parasztok. Populációja a kutatások szerint az utóbbi tíz évben felére csökkent. A Természetvédelmi Világszövetség 2002-ben nagyjából 2500-3000 egyednyire becsülte a faj teljes egyedszámát. Emiatt a fajt Vörös Listájukon a „kihalóban” levő kategóriába sorolta be. Állatkertekben ritkán tartott faj. Magyarországon csak a Szegedi Vadasparkban él egy pár belőle.

Szóljon hozzá!


Kultúra

Rendezd át!

A rovatok sorrendjének átrendezéséhez húzd a jobb oldali listában lévő elemeket az általad választott helyre:

  • Kultúra
Mentés
Mégse
Alaphelyzet

Tudta?

Image - Változik a közösségi közlekedés az ünnep miatt Budapest

Változik a közösségi közlekedés az ünnep miatt Budapest

Változik a közösségi közlekedés menetrendje a hétvégén a húsvéti ünnep miatt, a ...

szombat, 7 április 2012

Sztárportré

Image -  Asta NIELSEN dán színésznő 40 éve halt meg

Asta NIELSEN dán színésznő 40 éve halt meg

Asta NIELSEN dán színésznő, a némafilm korszak nagy sztárja, és emellett a filmt...

péntek, 18 május 2012

Legenda, tudomány

Image - Az idei legfényesebb holdtölte

Az idei legfényesebb holdtölte

Somoskőújfalu, 2012. május 6. A felkelő Hold Somoskőújfalu felett. Az idei év le...

vasárnap, 6 május 2012

Alkotó

Image - Mese a névtelen városról

Mese a névtelen városról

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy új város, aminek valamilyen furcsa ...

vasárnap, 6 május 2012

Ajánló

Image - Rudolf Péter féltékeny Gundelre - Gundel álma teljesült

Rudolf Péter féltékeny Gundelre - Gundel álma teljesült

Rudolf Péter és Gundel Takács Gábor együtt szerepel a Mindenből 1 van című impro...

péntek, 18 május 2012

Facebook iWiW Megosztás Twitter Google Bookmarks Add a Startlaphoz   
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés