George Clooney saját bevallása szerint teljesen alkalmatlan apának, mert türelmetlen a gyerekekkel. Milyen kár, pedig biztosan szép utódai lennének. Elmondta, hogy simán káromkodik a kicsik előtt, példának okáért egy csapat gyerekre is ráüvöltött, amikor azok unalmasnak nevezték az ő kedvenc fekete-fehér filmjét. „Azt kiabáltam nekik,
hogy fogják be a … (nagyon csúnya szó. Szerk.) pofájukat. Ezért talán jobb is, ha nem leszek apa” – vallotta az 50 éves színész.
A sármos úriember több ízben játszott szülőt, és gyakran rákényszerült a Vészhelyzet című sorozat forgatása alatt is, hogy gyerekekkel dolgozzon, de már akkor sem jött ki az ifjabb generációval. Úgy tűnik tehát, hogy barátnője, Stacy Keibler, nem nagyon álmodhat George mellett az anyaságról.
A rovatok sorrendjének átrendezéséhez húzd a jobb oldali listában lévő elemeket az általad választott helyre: