„Ha képes vagy lecsendesülni, hangtalan lenni, mint egy törött harang, akkor elérted a Nirvánát, és minden haragod békévé változott.”
A fenti szavak attól az indiai hercegtől származnak, aki a gazdag fényűzést elhajította, hogy belső békéjét meglelve szerzetessé váljon. Mára a világ egyik legnagyobb vallásának, a buddhizmusnak meghatározó alakja.
Gautama Sziddhártha ismertebb nevén a történelmi Buddha az Északkelet-Indiában és Nepál határa közelében lévő Kapilavasztu városában uralkodó király fia volt, s a mai Nepál területén, Lumbiniben született. A későbbi, mítoszteremtő képzelet már ezeket a korai esztendőket kiszínezte: Gautama anyja, Májá királyné csodás módon, álmában fehér elefánttól foganva esett teherbe. Rendkívüli volt a terhesség és a szülés is, amelyet az anya csak napokkal élt túl, hiszen a Buddha világrahozatalával rendeltetését betöltötte. A szülést magát égi fényjelenségek kísérték. Egy öreg látnok meg is jósolta, hogy a gyermek vagy világuralkodó, vagy „buddha” lesz, amely azt jelenti: „Felébredt!”.
Apja azt szerette volna, ha fia örökli tőle a trónt. Gautama azonban többször kért elbocsátási engedélyt, hogy remeteségbe vonuljon. Apja viszont nem tágított, és nagyon örült, amikor fia 16 éves korában megnősült. 29 évesen ő mégis családját elhagyva az igazság keresésének szentelte magát, azaz életének nagy fordulata már önfeledt férjként és ifjú apaként érte. Négy egymást követő kikocsizása alkalmával egy isten jelent meg előtte, mindig más és más alakban. Először aggastyán, másodszor beteg ember, harmadszor halott, negyedszer aszkéta volt. A négy találkozás a herceget rádöbbentette a világ mulandóságának és értelmetlenségének, saját élete kilátástalanságának tényére, arra, hogy a létezés értelmét egészen más irányban kell keresnie. Az utolsó találkozás utáni éjszakán döntött úgy, hogy radikálisan szakít korábbi életével. Búcsú nélkül távozott övéi köréből.
Többéves remeteség, aszkézis és vándorlás után rájött, hogy testének kínzásával nem jut közelebb az igazi bölcsességhez, ezért felhagyott az önsanyargatással. Végül az emberi létezés nagy kérdéseivel viaskodva, egy fügefa alatt meditálva rátalált a megoldásra, és buddhává, vagyis „megvilágosodottá” lett. Ekkor harmincöt éves volt. Életének hátralévő idejében Észak-Indiát bejárva terjesztette életfilozófiáját és haláláig ezreket térített meg.
Legfőbb tanításait a „Négy Nemes Igazság” foglalta össze:
1. Az emberi élet lényegében szenvedéssel teli;
2. e szenvedés oka az emberi önzés és vágyakozás;
3. van egy út, amellyel megszabadulhatunk az önzéstől és vágyakozástól;
4. a megszabaduláshoz az úgynevezett „Nemes Nyolcrétű Ösvény” vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, a helyes elmélyedés.
Alig fogott hozzá a nyilvános tanításhoz, máris követők sokasága gyűlt köré. Tanításának híre, személyének népszerűsége gyorsan meghódította India északi vidékeit. Ez a siker azonban semmit sem változtatott Buddha életmódján. Egészen 80 éves koráig adományokból, koldulásból élő vándortanítóként járta a falvakat és városokat. Tanítása hallgatósága két csoportját igyekezett külön-külön megszólítani. A világi életben maradó híveit mértékletességre, erkölcsös és szenvedélymentes életre, a meditáció gyakorlására intette.
Öt törvényt szabott a számukra: ne ölj, ne lopj, ne hazudj, ne törj házasságot, ne fogyassz részegítő italokat.
Tanítványainak, követőinek másik, szűkebb csoportja volt a szangha, a rend. Tagjai szerzetesi életet vállaltak, teljes szegénységet és szüzességet fogadtak, és felhagytak világi tevékenységükkel. Számukra a meditáció, a létvágy kioltásának szellemi feladata jelentette a fő feladatot, hogy követni legyenek képesek a Buddha szellemi útját. Buddha tisztában volt azzal, hogy az általa kínált tökéletesség, az általa követelt radikális és teljes lemondás nem érhető el mindenki számára.
A buddhizmus szellemi útját mindenki járhatja, az úton végigmenni azonban csak kevesek számára adatott meg. Aki csupán elindul ezen az úton, az nem szabadul meg végérvényesen a boldogtalanságtól, az újjászületések nyűgétől, ám elkövetkező megtestesülései egyre kedvezőbbek lehetnek, míg valamelyik életében eljuthat a Nirvánába, azaz maga is buddhává, megvilágosodottá lehet.
A tevékeny tanítómunkába és szigorú aszkézisbe merült Buddhát 80 esztendős korában, Kr. e. 480 táján érte a halál. Körülötte ekkor már megszervezett vallási mozgalom tevékenykedett, tanítása azonban az eleven szó, és nem az írott betű formájában élt. Miután testétől elváló lelke a Nirvánába tért, tanítványai elhamvasztották, maradványait pedig távoli vidékekre küldték szét, ahol ereklyéi fölé sztúpákat, emlékhelyeket építettek. Buddha halálát, semmibe térését a jámbor hagyomány szerint rendkívüli események, jelek kísérték: földrengés támadt, megdördült a felhőtlen égbolt, halotti máglyája tüzét pedig az égből aláereszkedő vízsugár oltotta ki. Az ősi tanok szerint minden ötezredik évben megjelenik egy Buddha (azaz „megvilágosodott”).
A következő világkorszak buddhája Maitreya lesz, kb. Kr. u. 4500 körül.
A rovatok sorrendjének átrendezéséhez húzd a jobb oldali listában lévő elemeket az általad választott helyre:
- Kultúra
.jpg)
.jpg)