Nem gondolkodtam tovább, hanem futásnak eredtem, és futottam, futottam, ahogyan csak a lábam bírta. A hátam mögül hallottam Gabi trappolását, és kiáltozását, de nem törődtem vele, csak azzal, hogy hős macskaként megmentsem a barátaimat. Maxim, a pók hangjára eszméltem:
- Már nem követ. Leráztuk. Akkor megálltam, és körülnéztem.
Egy mezőn voltunk, a távolban látszottak a házak fényei, körülöttünk meg a nagy semmi.
- Na, most mi legyen? – kérdeztem lógó nyelvvel. – Vissza nem mehetünk egy darabig, mert akkor nektek annyi.
Elindultam a mezőn. A távolban látszott egy fényes pont, éppen ellenkező irányban volt, mint a házak fényei. Arrafelé igyekeztünk. Egyre jobban sötétedett, és engem egyre jobban aggasztott a szökésünk. Az járt a fejemben, hogy hogyan fogunk visszatalálni a házhoz, és hogyan fogom elrejteni Maximot, a pókot, és Lindát a fürdőszobabogarat.
Persze mindez csak abban az esetben probléma, ha
1. visszatalálunk a házhoz,
2. Gabi nagylelkűen visszafogad,
3. mégis meg akar fürdetni, mert mégis szeret.
Baktattunk tovább az egyetlen fénypont felé, ami a mező végén látszott. Közben alattomosan leszállt az este, és valami permetezve hullott az égből, amit nem neveznék esőnek, mert fehér volt és könnyű, ha közelebbről megnéztem csillag alakú, nagyon szép képződmény. Nagyon szép és nagyon hideg.
- Ez hó – szólt Maxim, a pók.
– Havazik. - Nahát. Nagyon szép dolog ez a hó. – mondtam elbámulva. – Ez gyakran előfordul?
- Telente gyakran. Máskor nem sűrűn. Most késő ősz van, ilyenkor már nem meglepő, hogy esik. Még sosem éreztem a havat – mondta Maxim, a pók, és álmélkodva forgatta a szemeit. – Mindig az ablakból néztem, sosem hittem volna, hogy hideg. Azt gondoltam, hogy olyan, mint egy meleg takaró.
- Bújjatok bele a bundámba jobban, nehogy megfázzatok! Egyre közelebb jutottunk a fényhez. Már jól ki lehetett venni, hogy ez egy ház, illetve nem is egy, hanem legalább három, de csak az egyik volt kivilágítva. Ahogyan közeledtünk a házakhoz, egyre tisztábban kivehetővé vált, hogy bizony gondos kezek körbe kerítették őket, nem gondolván a fáradt éjszaki vándorokra, vagy éppen nagyon is gondolva rájuk.
- Úgy nézem, hogy ez egy farm – állapította meg Maxim. - Ilyet már láttam a tévében. Akkor itt vannak állatok is. Akkor innen már szöktek is ki állatok, az biztos! Azt a helyet kell megtalálnunk, amelyiket a többiek is használják! - Húúú! De okos vagy Maxim! – Valódi tisztelettel néztem rá, ahogy a mellszőrzetemen lógva előadta elméletét.
A rovatok sorrendjének átrendezéséhez húzd a jobb oldali listában lévő elemeket az általad választott helyre:
- Kultúra
.jpg)
.jpg)