Nohát, csintalan kiskölyök voltam. Bár Beccitől rettegtem, nem állhattam meg, hogy olykor borsot ne törjek az orra alá. Egy nap szerencsésen be tudtam surranni a konyhába. Senki sem látott meg.
Jól kiterveltem mindent előre. Becci éppen délutáni álmát aludta a nappaliban, mit sem sejtve akciómról. Kökény az udvaron bohóckodott egyedül és unalmában a saját farkát kergette. Tudtam, hogy Tünde, a szállásadóm imádja azokat a színes, selyemfényű rövid kis kukacszerűségeket, amik mintás zacskókban ücsörögnek a konyhapulton, egy tálcán szépen egymás mellett. Az emberek gumicukornak hívják. Néha-néha Becci is kapott egy-egy szemet, ha nagyon könyörögve nézett. A szúnyoghálón keresztül pontosan megfigyelhettem a terepet. Szerencsére nem volt túl bonyolult odajutnom. Először a kisszékre kellett felugranom, majd onnan át a hokedlire, a hokedliről már csak egy apró ugrás a konyhaasztal, onnan pedig gyerekjáték elérni a konyhapultot.
Szépen minden zacskót kiborítgattam a tálcára. Bolond dolog. Az emberek imádják az édességet; a különböző cukorkákat, csokoládét, süteményeket. Becci is szereti, de ő egy elkorcsosult macskapótlék. Belekóstoltam minden zacskó tartalmába és megállapítottam, hogy az egyik savanyú, mint az éretlen bogyók a kertben, a másik túl édes, és ragadós, a harmadik meg olyan kemény, hogy majd beletört a fogam. Borzasztó, hogy miket képesek tápláléknak nézni ezek a szegény, tudatlan emberek.
Úgy döntöttem, hogy jobb, ha Tünde sem eszik ilyen pocsék kukacokat, nehogy megbetegedjen, aztán elmaradjon az etetés, úgyhogy szépen a tappancsommal lesöpörtem az egészet a földre. Miután végrehajtottam igazán segítő szándékú tettemet, már csak a megfelelő alkalomra vártam, hogy kisurranhassak.
Nem kellett túl sokáig dekkolnom, mert hazaérkezett Zsuzska, a nagyobbik lány. Szerencsére mindig nagyon szétszórt és figyelmetlen volt, úgyhogy most sem zárta be maga mögött rögtön az ajtót, én pedig kiiszkoltam a házból. Nemsokára megérkezett Tünde is a munkából. Az útja először a konyhába vezetett.
- Mi történt itt? – kiabálta – Bomba robbant a konyhámban? Ó a hálátlan macskája! Becci! Gyere csak ide! – harsogta azonnal, hiszen tudta, csak a vén macska lehetett a tettes. – Most nem úszod meg szárazon, az biztos!
Becci álmos tekintettel teljes tudatlanságban ballagott ki a konyhába, és nem értette, hogy mi ez a nagy ramazuri. Én eközben a szúnyoghálós ajtó sarkában, a verandán kucorogtam, és lelkesen hallgatóztam. Az járt a fejemben, hogy most aztán jól megkapja a magáét! Becci bambán nézett a gondozónkra, nem értett semmit. Olyan riadt volt a tekintete, hogy majdnem megsajnáltam.
- Ma nem kapsz vacsorát, csúnya macska! – tajtékzott tovább Tünde! - Pont a kedvenc nassolnivalóimat borítottad ki!
- Szegény öreg, nem lett volna szabad ilyen rútul kiszúrni vele. Még akkor sem, ha utálatos, fennhéjázó és goromba – gondoltam, de rögtön elterelődött a figyelmem, mert a Tünde fincsi-fincsi falatokat hozott nekünk. A vacsorát.
Örömömben a lábához dörgölődztem, majd ásítottam egy nagyot.
- Te Boci! – szólt. – Nyisd csak ki a szádat még egyszer! Mitől olyan lila a nyelved? Csak nem gumicukrot evett ez a gaz macsek? Szóval te vagy az igazi tettes! – dörgött. – Én meg szegény öreglányt büntetem miattad, te gonosz pernahajder!
Ajaj! Lebuktam! Oda a szépen kivitelezett terv, a remekül felépített projekt, vége a „rendes kismacska” imázsomnak, vége mindennek. Nem tudtam, hogy ez a gumicukor elszínezi a nyelvet és a fogakat. Futottam szégyenemben, ahogy csak a lábam bírta, meg sem álltam a kert végéig. Ott felkuporodtam a nagy diófa legvastagabb ágára, és ott töltöttem az éjszakát vacsora nélkül, álmatlanul, dideregve a kora ősz sötétjében.
A rovatok sorrendjének átrendezéséhez húzd a jobb oldali listában lévő elemeket az általad választott helyre:
- Kultúra
.jpg)
.jpg)