Lassan, figyelmesen haladtunk a kerítés mentén, megvizsgálva minden kis mélyedést, minden kis lyuknak látszó beszögellést. Éppen kezdtem volna elveszíteni a reményt, amikor rábukkantunk a kerítés alatt egy éppen akkora résre, amin ha nagyon tuszkolva is, de befértünk. Nos, igazából az én testemnek kellett beférnie, mert Maxim, a pók és Linda, a fürdőszobabogár nem nőtt valami termetesre.
Nem gondolkodtam tovább, hanem futásnak eredtem, és futottam, futottam, ahogyan csak a lábam bírta. A hátam mögül hallottam Gabi trappolását, és kiáltozását, de nem törődtem vele, csak azzal, hogy hős macskaként megmentsem a barátaimat. Maxim, a pók hangjára eszméltem:
- Már nem követ. Leráztuk. Akkor megálltam, és körülnéztem.
- Meglepetéééés! – hallottam a hátamról Maxim, a pók hangját. - Meglepetéééés! - csipogta szintén a hátamról Linda, a fürdőszobabogár.
- Mi a fene! – nyávogtam elképedten – Ti hogy kerültök ide?
Gabi hazaért, csodálkozva nézett a tévére, de aztán megrázta a fejét, Az ölébe vett és szokás szerint rákente a komplett napi koszt, ami a kezére ragadt az én tiszta bundámra. – Ehhhh. De azért jól esett. Az emberek így fejezik ki a szeretetüket, én meg úgyis hiába nyávognék, hogy inkább valami finom falattal örvendeztessen meg, annak jobban örülnék.
Miután magamra maradtam, nekiláttam részletesen felfedezni a lakás minden zegét-zugát. Nem tartott sokáig. Találtam egy kalandvágyó pókot, aki már a fűtőtestet körbeszőve, unalmában az állólámpa köré épített rovarcsapdát, de mindhiába: egy kósza légy nem sok, annyi sem tévedt arra mostanában.
További cikkeink...
A rovatok sorrendjének átrendezéséhez húzd a jobb oldali listában lévő elemeket az általad választott helyre:
- Kultúra
