Egy brit tanulmány szerint az emberek nagy része azt gondolja, hogy a spanyolok - különösen Ibizán, Mallorcán, Barcelonában – nyitottak, felszabadultak a szexuális beállítottságuk tekintetében. Nézzük csak meg Almodovar filmjeit, melyekben biztosan szerepel legalább egy prosti, egy transzvesztita, egy bővérű pasas, egy kikapós nőszemély. Ráadásul a nagyon katolikus Spanyolország az egyik legliberálisabb ország a homoszexualitás elfogadása terén, hiszen azon kevés államok közé tartozik, ahol a melegek házasodhatnak.

A spanyolokat nem zavarja túlzottan, ha egy-két politikusukról kiderül, hogy kemény szexuális kilengései vannak. Ha a sajtó felkapja, és kiteregeti az ügyeit, érdeklődve elolvassák, csámcsognak rajta, de eszükbe sem jut megbotránkozni. A politikusnak nem kell lemondania, még akkor sem, ha az derül ki, hogy mondjuk megfizetett egy hivatásost. Emellett a prüdéria teljes hiányára utalhatna, hogy még a komoly napilapok hasábjai mellett is felnőtt tartalmakat hirdető reklámokat helyeznek el a kiadók, ami nálunk például abszolút elképzelhetetlen lenne. Szintén nagyon furcsa, hogy a televízió gyakran sugároz délutáni időszakban olyan filmeket, műsorokat, melyek szex-jeleneteket tartalmaznak, nem törődve azzal, hogy ezt a gyerekek is láthatják.

A szexualitás nyílt elfogadása azonban akár területenként, vagy társadalmi csoportonként is változhat. Itt van a másik oldal is, amikor – legtöbb esetben ez a vidéki területekre igaz –társadalmi öngyilkosságnak számít homoszexuálisnak lenni, vagy nemtetszést válthat ki, ha valaki csak polgári esküvővel szentesíti a kapcsolatát. Tulajdonképpen ez a kettősség akár egyazon emberben is fellelhető lehet, mert van, aki elmegy egy szinte pornográf reklám mellett, vagy legfeljebb csóválja a fejét valamelyik vezető politikusa félrelépését hallva, ugyanakkor nem tűrné, hogy a lánya házasságkötés nélkül éljen együtt a párjával.

Miért is gondolja a világ, hogy a spanyol férfiak remek szeretők?

Egyrészt ott van Don Juan, aki azzal kápráztatta el a népet, hogy minden nőt megszerzett, akit csak megkívánt, másrészt pedig a latin lover sztereotípia, melyet a turistanők aggattak a spanyol és olasz férfiakra, akik többnyire romantikus szólamokat puffogtató pincérek, vagy zenészek. Ez a férfitípus abszolút ellenállhatatlan a sötét jóképűségével, veszélyes megjelenésével, és a kedves, nőimádó, ugyanakkor hím-soviniszta attitűdjével.

És mit szólnak mindehhez a spanyol nők?

A spanyol nőknek olyan a külföldi férfi, mint egy friss fuvallat, hiszen róluk az a hír járja, hogy a nők egyenlőségét fontosnak tartják. Aztán néha nagy csalódás éri őket. A spanyol nők alapvetően hagyományos háztartásbeliként imádnák latin lover férjüket, de manapság egyre több nő szavaz az egyenlő esélyekre. Sajnos hosszú az út még a teljes egyenlőséghez. Egy friss felmérés szerint a férfiak 70 százaléka semmilyen részt sem vállal a házimunkából, és gyakori, hogy egy nő jóval kevesebb fizetést kap ugyanazért a munkáért, mint férfi kollégája. Nem megoldott a családon belüli erőszak szankcionálása, és a szexuális diszkrimináció sem. Sok nő elveszíti az állását abban a pillanatban, amikor kiderül, hogy állapotos.

Szóljon hozzá!


Klub

Rendezd át!

A rovatok sorrendjének átrendezéséhez húzd a jobb oldali listában lévő elemeket az általad választott helyre:

  • Klub
Mentés
Mégse
Alaphelyzet

Érdekes

Image - Sokkot kapott a menyasszony

Sokkot kapott a menyasszony

Esküvőbe "csöppent" tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a ...

2012. május 18, péntek

Hobbisarok

Image - Virágos lakás, virágos jókedv

Virágos lakás, virágos jókedv

A tavasznak köszönhetően előbukkanó virágözön nálam szinte már eufórikus jókedvet is hoz magával. Ilyenkor az ...

2012. április 28, szombat

Kert

Image - Új növényeket a kertbe!

Új növényeket a kertbe!

Eljött újra az április és hirtelen virágba borult körülöttünk a természet. Bármerre járunk most a ...

2012. május 6, vasárnap

Facebook iWiW Megosztás Twitter Google Bookmarks Add a Startlaphoz   
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés