A Nap a Merkurral együtt állva a Halak jegyébe lépett, hogy megmutassa nekünk, embereknek az elfogadás és az egység megtapasztalásának lehetőségét. A próbatételek, és a nagy felkérdezések kissé lecsendesülni látszanak, persze csak átmeneti időre. Most a Sors felkínálja a lehetséges megoldásokat, életünk nehéz helyzeteire.
Kérdés, hogy képesek vagyunk-e felismerni, hogy a lehetőségek milyen égi akaratot közvetítenek számunkra. Eltudjuk-e fogadni, hogy az út, amelyet a Sors éppen megvilágít nekünk az a Mi előrehaladásunk érdekében nyílik meg előttünk. Még akkor is, ha ezzel jelen pillanatban nem is értünk egyet. Hiszen a „halakság” nem más, mint a teljes én feladás, amikor átadom magam annak az áramlatnak, amely az életemet előre viszi. Persze az egonk annyira erős, hogy ennek sajnos egyáltalán nem vagyunk tudatában.
El kell azt is fogadnunk, hogy erre az időszakra az akadályoztatás lesz jellemző. Hiszen a Jupiter már jegyet váltott, és a Kos jegyében folytatja égi útját. A Plútó pedig egy quadráttal nehezíti a változásokat. Amely érthető, mert sok meggondolatlan lépésre szánnánk el magunkat, ami csupán káoszhoz vezetne. Megmutatják önmagukat a várható események, de az igazi „kiforrás” még várat magára.
Az Uránusz a Halak 29. fokán áll, és lassan készül jegyet váltani. Ilyenkor szoktam azt mondani, hogy bejelez a Sors, hogy megpillanthassuk, mit tehetünk, és még van időnk választani. Felhívja a figyelmünket arra, hogy a Bakban tartózkodó Hold Vénusz együttállással jelöljük ki a céljainkat, az irányt amerre haladni szeretnénk, és fogadjuk el, hogy a cél soha nem egy stabil pont valahol a jövőben. Hanem egy állandóan változó energia, amivel együtt kell mozognunk.
A Szaturnusz a Mérlegben egyelőre fényszög nélkül halad, amely lecsendesíti erejét, de ez csak rövid ideig van így, tehát lehetőséget kapunk arra, hogy átgondoltan, intuíciónkra hallgatva hozzuk meg döntéseinket, amelyek az Égi akarat számára is üdvösek.
Szeretettel:
Simon Gabriella asztrológus
Főnix Day Spa
A rovatok sorrendjének átrendezéséhez húzd a jobb oldali listában lévő elemeket az általad választott helyre: