Az előző alkalommal bepillantást nyertünk a Női létezés korszakaiba. Azt gondolom, ez is sok elgondolkodni valót adott mindazok számára, akik önmagukkal törődve, élik mindennapjaikat.
Folytassuk hát a kalandozást legbelsőbb női önvalónk felé haladva. A múltkor már említést tettem a hetes szám, a hét éves ciklikusság, és az ehhez kapcsolódó értékek megtapasztalásáról, azaz a hét beavatás fontosságáról.
A beavatások száma tehát hét. Azok a nők, akik bátrak és beszélgetnek erről, együtt megtapasztalják ezen életciklusok felismeréseinek csodáit. Hiszen együtt szövik, alakítják, élik, és fedezik fel önmaguk és a másik, a női létezésének varázsát. A tűz segítségével az elevenséget élhetik meg, a levegő a tiszta beszédet segít, a víz az érzékelést, a virágok a hallást, a szél a szaglást (a belső intuíciót), a föld a tapintást, és a látást segíti újra megtalálni. Ez esetben természetesen a belső érzékeléseinkről beszélünk, amelyek a sorsunkon végig vezetnek minket. Mindezt teszik akkor, ha nem vesztettük el őket már réges-régen, és most csodálkozunk azon, hogy sánták és vakok vagyunk.
Hiszen ezek azok olyan női eszközök, amelyek ősidők óta a kezünkben vannak, csak fel kell fedeznünk őket újra, és meg kell tanulnunk használni ezen a képességeinket. Az a lány, aki ezt felismeri és bemerészkedik az „erdő sűrűjébe”, a saját lelke legmélyebb középpontjába, megtapasztalhatja a csodát. A csodát, hogy újra kinő a keze, vaksága szép lassan valódi látássá fejlődik, érzései kifinomultak lesznek, képes lesz a legfinomabb rezgésekre is ráhangolódni. Beszéde pontosan megfogalmazott, a lényegről szóló saját hangját használó nővé válik. Tapintása a finom energiák felé irányul, szaglása megbízható számára pontos útmutatást adó eszközzé fejlődik.
A legfontosabb, hogy elevenné, újra igazán Élő individuummá fejlődik. Olyanná, aki képes valóban gondoskodni, önmagáról, a környezetéről. Női korszakait képes egészséges és tudatos elmével, lélekkel, szellemmel, és testtel átélni. Pontosan megérzi, mikor minek van sorsában ideje, és azonképpen cselekszik Sokan félnek ezek felfedezésétől, pedig önbecsülésük, egészségük érzéseik, romokban hevernek. Ha csak ülünk a romhalmaz tetején, de nem teszünk semmit nem lesz változás, hiába is várjuk azt olyan nagyon. A sorvadás, amit lustaságunkért cserébe kapunk a választáson múlik. Az önmagunkért hozott választáson.
Szeretettel:
Simon Gabriella
pszichologus
Főnix Day Spa
"Holiday" kezeléscsomag: testradír és 60 perces masszázs: 9.500,-Ft.
A rovatok sorrendjének átrendezéséhez húzd a jobb oldali listában lévő elemeket az általad választott helyre: