A LifeNetwork TV keresi Magyarország legszuperebb dadáját! A kiválasztott bébicsőszöknek igazi rosszcsont gyerkőcökkel kell megküzdeniük, tevékenységüket pedig ismert emberekből és szakértőkből álló zsűri bírálja el. A XXI. század Mary Poppins-jaként is emlegetett Jo Frost gyermeknevelési technikái világszerte népszerűek: forradalmi módszereit számos könyv, valamint a Szuperdada című, több évadot is megélt sorozat dolgozta fel.

A sorozatot hazánkban a LifeNetwork TV tűzte műsorára, és sikerességén felbuzdulva úgy döntött, megkeresi Magyarország legszuperebb dadáját! 2010 őszén írt ki erre pályázatot; dadajelöltek és elkeseredett szülők jelentkezését várta. A sok-sok önjelölt dada közül végül hét nőnek és két férfinak adatott meg a lehetőség, hogy három család fészkébe szállva megküzdjön az „Ország Szuperdadája” címért.

A LifeNetwork TV-n február 24-én indul a „Ki lesz az ország Szuperdadája?” című öt részes reality, ahol a dadajelöltek felváltva bizonyíthatják, hogy előttük nincs akadály, ha gyereknevelésről van szó! Helyzetük persze nem egyszerű, mert mindhárom család csemetéje magatartásbeli problémákkal küzd… De meg kell ezekkel harcolni, ha esik, ha fúj, ha a szabadban vannak, ha otthon, legyen szó nappalról, vagy éjszakáról…

A legfiatalabb dadajelölt 19, a legidősebb 53 éves. Van közöttük óvodapedagógus, bébiszitter, szociálpedagógus, gyerekgyógyász, aerobic tanár, de olyanok is, akik csupán életútjuk miatt tartják magukat a legjobbnak erre a feladatra. Mint például a négyfiús anyuka, vagy az apa, aki hét gyermeket nevelt már fel.

A jelöltek rátermettségét, flottságát, problémamegoldó készségét ismert emberekből és szakértőkből álló zsűri bírálja el. Véleményt alkot majd Pécsi Ildikó, aki fia és fiúunokája mellett ismerhette meg a gyereknevelés csínját-bínját, illetve a hamarosan háromgyermekes családapává váló Schobert Norbi. Szakértőként pedig Regős Judit családi tanácsadó, Békési Zsuzsanna neveléstudományi szakember és Ónodi Csilla fejlesztőpedagógus bírálja majd a dadajelöltek tetteit.

Csütörtökönként, műsorról műsorra a zsűri, a gyerekek, valamint a szavazók döntése mentén fogyatkoznak majd a jelöltek, míg végül már csak egy marad: a magyar Szuperdada! A LifeNetwork TV új, saját gyártású műsora tehát február 24-étől látható a képernyőn, minden csütörtökön este 6-tól, a Life magazin különkiadásaként.

További információ:
Cs. Kiss Zsuzska,
e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Szóljon hozzá!


Klub

Rendezd át!

A rovatok sorrendjének átrendezéséhez húzd a jobb oldali listában lévő elemeket az általad választott helyre:

  • Klub
Mentés
Mégse
Alaphelyzet

Érdekes

Image - Sokkot kapott a menyasszony

Sokkot kapott a menyasszony

Esküvőbe "csöppent" tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a ...

2012. május 18, péntek

Hobbisarok

Image - Virágos lakás, virágos jókedv

Virágos lakás, virágos jókedv

A tavasznak köszönhetően előbukkanó virágözön nálam szinte már eufórikus jókedvet is hoz magával. Ilyenkor az ...

2012. április 28, szombat

Kert

Image - Új növényeket a kertbe!

Új növényeket a kertbe!

Eljött újra az április és hirtelen virágba borult körülöttünk a természet. Bármerre járunk most a ...

2012. május 6, vasárnap

Facebook iWiW Megosztás Twitter Google Bookmarks Add a Startlaphoz   
 

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés