Egész évben sóvárgunk utána, a legtöbben mégis csak nyáron, a strandon eszünk lángost. Sokan gondolnak a lángosra úgy, hogy olyan tipikus, csak nyaralóhelyeken található, mellbevágóan olajszagú butykákban süthető étel, amit a legegyszerűbb otthon ki sem próbálni.
Szeretném felhívni a figyelmet, hogy komoly tévedés áldozatai lettünk. Most fellebbentjük a fátylat, és a Kalászkert Étkezde segítségével megmutatjuk, nem csak nyári finomság ám a lángos, de bizony mi magunk is elkészíthetjük, méghozzá bármikor! (szerk.)
A lángosból egy darab soha nem elég, ezért eleve úgy adom meg a mennyiséget, hogy legyen jócskán belőle:
1 kg finomliszt,
1db élesztő,
1 kk só,
langyos víz.
Az élesztőt kb. 6 dl langyos vízben feloldjuk (tehetünk bele egy pici cukrot, úgy jobb táptalajt adhatunk az élesztőnek). A lisztbe belekeverjük a sót, majd a langyos vízben feloldott élesztővel összekeverjük, jól kidolgozzuk. Kissé lágy tésztát kell kapnunk. Pihentetjük, aztán 8-10 cipót készítünk belőle, és még egyszer megkelesztjük. Már csak az a dolgunk, hogy kézfejünkön kinyújtva nem túl forró olajban kisüssük. (Ha mindkét oldalát megsütöttük csepegtessük le, esetleg szedjük konyhai papírtörlőre)
Tálalhatjuk csak sósan, de tejfölösen, sajtosan is, csak a fantáziánk szab határt a variációs lehetőségeknek.
A Kalászkert Étkezde ajánlásával
A rovatok sorrendjének átrendezéséhez húzd a jobb oldali listában lévő elemeket az általad választott helyre: