Kedves Olvasó! Folytatjuk a gyakori beszédhibákról szóló cikksorozatunkat. Ebben a számban a dadogásról és a hadarásról írok, melyek sok kisgyermek életét megkeserítik. (szerk.)
3. A dadogás olyan magatartásforma, amely a kommunikáció megzavart funkciójából következik, vagyis a dadogás a beszéd ritmusának, folyamatosságának zavara. Az ember a hangokat akaratlanul ismételgeti, elnyújtja, és nehezen tudja közölni mondanivalóját. Az első tünetek akkor lépnek fel, amikor a beszédszervek artikulációs ügyessége és a beszédigény közötti egyensúly felbomlik.
A dadogásnak két fajtáját különböztetjük meg.
Tónusos dadogásról akkor beszélünk, amikor erős görcsök akasztják meg a beszédet, és kényszeres együttmozgások társulnak hozzá, mely nagyon megviseli a dadogó embert. Stressz helyzetben jobban dadognak, sőt gyakran fellép a beszédfélelem is.
A dadogás enyhébb formája a klónusos dadogás. Jellemző a hangok, szótagok ismétlése. A dadogás tünetei a fentieken túl a helytelen beszédlégzés, ritmuszavar és a pszichés zavarok.
Kiváltó okok: pszichés (lelki) zavar, rendellenes beszédfejlődés, örökletesség, gyermekkori agyi sérülések, betegségek, utánzás. A dadogó gyermek beszédének javítgatása, a figyelmeztetések az erre hajlamos gyerekeknél beszédfélelmet, beszédgátlást, bizonytalanságot válthat ki, és ennek következtében állandósulhat a dadogás. Az óvoda és az iskola váltásából adódó érzelmi és környezeti változások, a sikeres teljesítményre orientált tanulás túlterhelheti a fejlődésben lévő gyermeket. Az iskola szempontjából fontos odafigyelni a pubertáskorban fellépő dadogásra. Sokat szenved a dadogó gyermek, ha rossz osztályzatot kap tanítójától, mert úgy gondolja, hogy nem tanulta meg a leckét. Igazából a gyermeknek csupán nehezére esik a beszéd, vagy pedig görcsök akadályozzák annak folyamatosságát. A dadogás gyógyítása nehéz és hosszadalmas feladat. A diagnosztizálásban és a terápia megtervezésében a logopédus és a pszichológus összehangolt munkája szükséges.
4. A hadarás a beszéd ritmusának, ütemének sérülése.
A hadarást nem a beszédszervek ügyetlensége váltja ki, hanem az idegrendszerben fellépő rendellenesség okozza. Tünetei: beszédtempó gyorsasága, monotónia, pontatlan ejtés, helyesírási nehézségek, mozgászavarok, szórt figyelem, pszichés okok, akusztikus felfogóképesség zavara. Oka: öröklés, agysérülések, betegség, veleszületett beszédgyengeség, kedvezőtlen környezeti hatások. A hadarás nehezen javítható beszédhiba, mert mindennapos, állandó, kitartó figyelmet igényel. Ugyanakkor a javítás nem bonyolult, a gyakorlatok otthon is végezhetők. Fontos azonban, hogy legyen egy személy otthon és az iskolában is, aki azonnal visszajelez a hadarónak. A terápia alkalmazásakor figyelembe kell venni a gyermek életkori sajátosságait, egyéni lehetőségeit. A terápiában alkalmazható gyakorlatokhoz kérjék logopédus segítségét.
A rovatok sorrendjének átrendezéséhez húzd a jobb oldali listában lévő elemeket az általad választott helyre: