Nem szereti a töklotyót? Hát én sem szerettem. Első alkalommal kizárólag a kislányom miatt fogtam hozzá a főzéséhez, és amilyen király receptet kaptam, azonnal sikerült is olyat készítenem, hogy nem csak a Kicsién, hanem jómagam is rendesen betermeltem belőle. Na de miért is erőltetik olyan nagyon az anyák, nagyanyák a némileg gusztustalan külsejű töklotyó fogyasztását?
A főzőtöknek jelentős a rosttartalma, amellyel elősegíti az emésztőrendszer működését. De az igazi fontosságát kiemelkedően magas szerves sótartalma adja, amely által hozzájárul az emésztőnedvek képződéséhez, serkenti a hasnyálmirigy és a máj működését, hatásosan véd a krónikus fáradtság ellen. Csökkenti a vércukor-szintet, enyhíti a hiperaktivitás tüneteit. Purintartalma igen alacsony, ezért köszvényes betegeknek kifejezetten javasolt. Ásványianyag-tartalma (nátrium, szelén, mangán, réz és cink) elősegíti a kalcium csontokba történő beépülését, magas szöveti-víz tartalma pedig kiváló folyadékforrás.
Na, ugye? Ha gyakran eszünk tököt, nem fáradunk el olyan könnyen, a köszvénytől és a csontritkulástól is véd, ráadásul, ha tevetípusúak vagyunk, és nem iszunk elég vizet, a tök még a folyadékot is pótolja.
Nos, íme, egy ehető tökfőzelék recept:
Hozzávalók 4 személyre:
½ kg gyalult tök, 1 kis fej hagyma, 1 kanál liszt, 1 deci tejföl, leveskocka, vagy ételízesítő, olaj, só, ecet, kapor
A hagymát apróra vágjuk, és egy kis olajon üvegesre dinszteljük.
Rátesszük a tököt, (a fagyasztottat fagyosan), majd meglocsoljuk egy evőkanál ecettel. Az ecet nem engedi, hogy nyúlósra lágyuljon a tök.
Felöntjük vízzel úgy, hogy éppen ellepje. Szórunk rá ételízesítőt, sót, kaprot, majd addig főzzük tökünket, míg ehetőre nem puhul. (Meg kell kóstolni).
Két kanál olajon egy kanál lisztet megfuttatunk, picit pirongatjuk (ne legyen barna, maradjon drappos a színe), aztán a rántást belekeverjük a főzelékbe.
Lehúzzuk a tűzről a fazekat, és belekeverünk fél doboz tejfölt. Ha nem elég savanyú, akkor öntsünk még bele ecetet.
Mi pörkölttel esszük, belekutyuljuk, és attól lesz színe, de van, aki a rántáshoz pirospaprikát tesz, és neki így alapból pirosas a főzeléke.
A rovatok sorrendjének átrendezéséhez húzd a jobb oldali listában lévő elemeket az általad választott helyre: